Ez a válaszom; ügyes!
Ez vitatott kérdés a zenészek számára. Abban igazad van, hogy a beat 3 egy i akkord a második inverzióban; C – E ♭ –G -val rendelkezik, nyilván C-moll akkorddal, és ennek i!
kell lennie. De képzeljük el, hogy a E beat –G – C a 3. ütemnél nem létezett, és éppen a D – G – B féljegyzetünk volt. Címkéznénk azt a V -t, igaz? Nos, ez a jelölés csak azt mutatja, hogy a V akkord valóban „a 3. ütemnél kezdődik”, csak fentünk van néhány ékezetes nem akkord hang. A C egy 4–3 típusú felfüggesztés, a G már belefér, az E ♭ pedig alapvetően ékezetes átadó hang. Különösen amikor a G van a basszusban, fülünk már konceptualizálja, hogy domináns akkordként veri a 3-at. (Az is segít, hogy ez a bizonyos felbontás a a leggyakoribb dolog a közönséges gyakorlat harmóniájában; úgynevezzük: "kadenciális hat-négy".)
Tehát azért hogy ez csak egy díszes V akkord, megyünk előre, és egy V római számmal látjuk el annak ellenére, hogy a i akkord jegyzetei. A római-numerikus elemzés megpróbálja megmutatni, hogy egy akkord hogyan működik , és mivel a 3-as ütem valóban a domináns kezdete, megyünk előre, és használunk egy V római számot.
A felső index számai csak azt mutatják, hogy a felső hangok hogyan mozognak. A 6–5 azt jelzi, hogy a basszus felett egy hatodik rész ( E ♭ ) a fenti ötödik részre ( D ) költözik; Hasonlóképpen, a 4–3 a C–B mozgást mutatja.
Egyéb elemzési módszerek a következők lennének:
-
I64 – V , ahogy mondtad. Ez nagyon gyakori, de nem tudja megmutatni, hogy a 3. ütem máris mennyire domináns.
-
I64 – V , de az alábbi zárójel mellett V felirat látható, ami azt mutatja, hogy mindkét akkord valóban dominánsan működik. Véleményem szerint ez a legegyértelműbb megközelítés.
PS - Valami nagyon hasonló történik a legutóbbi intézkedésnél.